26

Válasz: Tipikus IBS tünetek?

Szia!

Érdekes, hogy csak Nálad olvastam ezt a bal alhasi fájdalom tünetet, senki másnál itt. És nekem is ez van! Vagyis most már elég régen volt, de én kb. 5 éve szenvedek tőle. Egy vírusos hasmenéssel kezdődött, közben apukámat műtötték vastagbélpolyp-pal, főiskolára is jártam munka mellett, szóval volt idegeskedni valóm, szerintem ettől jött elő nálam az IBS. De én is arra lettem figyelmes, hogy reggelente, munkába indulás előtt kezdett el görcsölni, égni, szúrni stb. a bal alhasam tájékán, viszont a vécézés után többnyire elmúlt a fájdalom. Volt, hogy csak kicsit fájt, de volt, hogy annyira, hogy nem tudtam felkelni az ágyból, teljesen leizzadtam a fájdalomtól és persze sírtam is, mert iszonyúan fájt. Én is elkezdtem gyógyteákat inni, diétázni, de mivel amúgy is elég vékony testalkatú vagyok, csak még jobban lefogytam, pár hónap alatt kb. 6 kilót. Elkezdtem vizsgálatokról vizsgálatokra járni, hogy kiderüljön végre, mi bajom van, de mivel semmilyen szervi elváltozást nem találtak - a vastagbéltükrözésen sem -, így a végső diagnózis nálam is az IBS maradt. Nálam az segített első lépésként a gyógyulásban, hogy elmentem egy természetgyógyászhoz, akivel nem csak a testi, de a lelki gondjaimat is meg tudtam beszélni és ez sokat segített. Mivel én is észrevettem, hogy leginkább akkor fájt nagyon a hasam, ha valami miatt stresszeltem. Ez egy ilyen ördögi kör volt: féltem, hogy fájni fog a hasam, és ezért fájt is! Már előző este azon stresszeltem, hogy másnap reggel úgyis fájni fog, és ha nem sikerül vécéznem, akkor hogy fogok elindulni dolgozni? Mivel én busszal járok és kb. 45 perc az út... 3 éve voltam a vastagbéltükrözésen, és utána döntöttem el, hogy én nem fogok fél életet élni a félelmeim miatt, ezért elhatároztam, hogy a lehetőségekhez képest nyugodt életet fogok élni, nem stresszelek feleslegesen, és nem fogom sanyargatni a testem és a lelkem. Ez az elhatározás volt a második lépés a gyógyulás felé, és most már ott tartok, hogy több mint fél éve nem éreztem azt az iszonyú fájdalmat a bal alhasamban, és nem félek elindulni otthonról anélkül, hogy ne vécéznék. Remélem, hogy segítettek valamelyest a soraim, és hogy Neked is sikerül

27

Válasz: Tipikus IBS tünetek?

Sziasztok!

Az emésztésemmel kapcsolatban vannak problémáim.
Nekem ami tünet jelentkezik, hogy evés után a beleim korognak kb. 40-45 percig, ami az emésztés során keletkező gázoktól lehet. Ezen kívül más nincs. Szeptember óta tart. Székletem reggelente van normálisan.
Eddig voltam hasi uh-n ill. vérvételen. Mindkettő negatív lett.
A hasi uh kimutatja az ibs-t?
Érdekelne még, hogy mik azok a panaszok amelyek kivétel nélkül minden ibs-esnek fenn állnak?
Olvastam a székrekedéses, a hasmenéses és a kettő váltakozva előforduló típusát.
Ha nekem ezek közül egyik sincs, de van bélkorgás (nagyon intenzív) állhat-e a háttérben ibs?

Előre is köszönöm a segítséget és várom válaszaitokat!

Jó egészséget mindenkinek!

Üdv.
Zs

28

Válasz: Tipikus IBS tünetek?

Sziasztok!
Nekem körülbelül egy éve jelentkeztek a tünetek,nálam sajnos a szellentéssel van a legnagyobb probléma,mivel 20 éves vagyok,igy eleg nehez elkerülnöm,hogy huzamosabb ideig társaságban legyek.És nem is szeretném.Sok mindennel probalkoztam már,de semmi sem segitett.
Borzasztó nehéz ezzel együtt élnem enyni idősen.esetleg tud valaki valami gyógymódot?
Emlitettétek az Anaflatot ez segit a gázképsődés csökkentésén? Illetve sokan irtátok,hogy a protexin ibs segitett,esetleg van valaki akinek hasonloan székredeséses puffadásos ibs-e van,és ettől javult meg?

29

Válasz: Tipikus IBS tünetek?

Sziasztok! Nekem az lenne a kérdésem, hogy itt lehetnek olyan tünetek mint pl; hát fájás, vese körüli fájdalmak..esetleg epe,máj körüli görcsök? Nálam ezek a tünetek nah meg persze fáj a gyomrom meg stb. Ma voltam az orvosnál és fel írta nekem a Protexin Ibs tabletát, de nem mondott semmit se, szóval most akkor én is Ibs-es vagyok?

30

Válasz: Tipikus IBS tünetek?

victoria0503 írta:

Szia! Szedd szépen a protexint. Evés közben, vagy közvetlenül utána.Egyél vajat, ha lehet a margarint, és a különböző krémeket kerüld el.Próbálj kevesebb szénhidrátot enni./ kenyér, tészták,sütemények/ A javulás bizonyára elkezdődik!Üdv:

31

Válasz: Tipikus IBS tünetek?

Sziasztok! Nekem sajnos már règ kezdõdött ez a dolog, kb10 ève. Csak azt sajnálom, hogy a mai napig igazából mèg nem volt rá megfelelõ gyògymòd, pedig a lètezõ minden vizsgálaton voltam. A nagyobb idõjárásváltozás okozta lègnyomás változások nagyon rontják a helyzetet. Most is èpp hasgörcs gyötör, ilyenkor a vèrnyomásom is kiugrik. Nem egyszerû.... Tud valaki tanácsot adni? Köszönöm.

32

Válasz: Tipikus IBS tünetek?

nika írta:

Szia! A vizsgálataid eredménye mutatott valami eltérést? Hány éves vagy? Férfi, vagy nő?Lehetőleg egy pár hétig kerüld a tej fogyasztását, ha javulsz el kell hagyni. Próbáld meg a Protexint!
Ha nem szedsz komolyabb gyógyszereket érdemes lenne kipróbálni a fokhagymát. Én Teiss féle kapszulát ajánlanám, de olcsóbbat is vehetsz.A Bach féle virágcsepp javíthatna a frontérzékenységeden.Javulást és szép napokat Neked! Üdv:

33

Válasz: Tipikus IBS tünetek?

Olvasva a hozzászólásokat, nem tudtam megállni, hogy ne írjak én is néhány mondatot. Nekem néhány hónapja kezdődött ez a bizonyos hasfájás, görcsölés, bélkorgás, felfúvódás tünetekkel járó problémáim. Régebben is volt néha hasonló bizonyos ételek fogyasztása után, de most ez felerősödött, és rendszeressé vált, ezért gondoltam, utánajárok. Közben a barátnőmnél megállapították, hogy glutén- és laktózérzékeny, és anyukámnál is laktózérzékenységet mutattak ki. Ő 30 éve járt különböző orvosoknál, de mivel szervi bajt nem találtak - kivéve a krónikus vastagbélgyulladást a sok gyulladástól -, rámondták, hogy pszichésen van neki. Legutóbb a háziorvosa küldte el (30 év után!) laktózvizsgálatra, ahol megállapították, hogy már annyira előrehaladott ez az allergiája, hogy már a fruktózra is allergiás, ezért gyümölcsöt sem tud fogyasztani! Azt is megemlíteném, hogy a családunkban szintén van még valaki, akinek olyan szintű ételallergiája van már, hogy csak rizst és krumplit tud csak enni, mert évekig őt is félrekezelték!
Ezek után gondoltam, hogy inkább én is utánajárok,mint várjak, amíg már semmit nem tudok enni,és elmentem egy ételallergia vizsgálatra. Ezt mindenkinek nagyon tudnám ajánlani, annak ellenére, hogy esetleg még nincs is semmi panasza, mert már az érzékenységet is ki tudják mutatni. Ugyanis ha azt az ételt, amire érzékeny mégis nagy mennyiségben fogyasztja, ugyan egyenlőre nem érez semmit, de később allergiás lehet rá, mert telítődik a szervezete.
Szóval nekem a 104 féle étel közül, amire mértek, néhányat ehetek korlátlanul, kb. 30 félére allergiás értéket mértek, a többire pedig érzékenységet mutatott, tehát csak mértékkel fogyaszthatom. Többek között allergiás vagyok a különböző gabonafélékre (lisztérzékenység), tejcukorra és tejfehérjére is, kávéra, olajos magvakra, szójára, nátrium-glutamátra. Ez utóbbi egy ízfokozó, ami nagyon sok felvágottba, zacskós ételekben, fűszerekben, vegetában, májkrémben, chipsekben benne van, és nemrég hallottam, hogy rengeteg ember allergiás rá.
Mióta ezeket az ételeket kihagyom az étrendemből, nagyjából tünetmentes vagyok. Így is előfordul még néha felfújódás, valószínű, hogy még mindig van valami allergiám, amiről nem tudok.
A lisztérzékenységről pedig megjegyezném, hogy lehet, hogy vérből még nem kimutatható fázisában vizsgálnak, azért nem fedezik fel, azonban ennek is több szintje van. Ha már vérből kimutatható, az már elég előrehaladott. És oda kell figyelni rá, mert egy idő után teljesen kipusztulnak a vékonybélből a bélbolyhok, és utána már szinte semmit nem tud megemészteni. (Tudtommal izületi panaszokat is okozhat, egy ismerősömnek is így kezdődött, amikor kivizsgálták, és megtudta, hogy lisztérzékeny.)
Azt még elmondom, hogy ahol vizsgálták az ételallergiát (biorezonanciás módszerrel), a hölgy mindent érthetően elmagyarázott, pl. hogy a gyomorban találhatóak helicobaktériumok természetesen mindenkinél, azonban ha a gyomorsav mennyisége valami miatt megnő (pl.stressz stb.), ezek a baktériumok elszaporodnak, és lejutnak a bélbe, ahol okozzák a különböző kellemetlen panaszokat, többek között emiatt nem tudja megemészteni a vékonybél a gabonasikért. Továbbá nekem Candida gomba elszaporodása, és a nehézfémmel való telítődöttségem is hozzájárul ahhoz, hogy szinte nem működik az immunrendszerem, a vékony- és vastagbelem olyan rossz állapotban van.
Szóval amikor az ún. IBS-ről olvasok vagy hallok, mindig ideges leszek, mert az orvosok ezzel illetik, amikor nem tudják diagnosztizálni a betegséget, és rámondják, hogy pszichés okok miatt vannak a tünetek. Szerintem mindennek oka van (lásd az én példámat is), aminek utána kell járni, és nem belenyugodni!!! smile
Szóval aki ezen az oldalon megfordul hasonló tünetekkel, mindenkinek javaslom az ételallergia vizsgálatot!

34

Válasz: Tipikus IBS tünetek?

Kedves Lili! Köszönöm, amit nekünk írtál. Valóban nagyon hasznos az allergia teszt. Aki lassan gyógyul, annak érdemes elvégeztetni.Több fajta van.Bizonyára már tudod, hogy a laktózérzékenyek receptre kaphatnak laktázenzimet. Érdemes próbálkozni vele. Régebben az orvos szerint IBS-em is volt. Egy ideje kevés tünetem van. Igaz, hogy figyelek az étkezésre. Egy kis kihágás, és jön a figyelmeztetés. Ha valamiben segíthetek, kérdezz nyugodtan. Jobbulást Neked, és Mindenkinek!

35

Válasz: Tipikus IBS tünetek?

Kedves Lili!

Én öt éve kínlódom az IBS tüneteivel, de erre csak egy hete jöttem rá, amióta nagyon elkeseredtem az újabb kivizsgálás eredményére várva, és a net-en mindenféle fórumot elolvastam.

Tavaly tejcukor allergiát állapítottak meg, egy éve teljes tejmentes diétán vagyok. Sajnos a tüneteim nem javultak.

Most glutén érzékenységet vizsgálnak, (a múltkori kivizsgálásnál elfelejtették) de még egy hónap, amíg csak a biopszia eredménye meglesz. Nem tudom, hogy akkor végre kiderül-e, hogy mi a bajom. Kérlek, hogy írd meg, neked hol végezték ezt az ételallergia tesztet, azt hiszem, nekem is fontos lenne! Előre is köszönöm válaszod!                                                 Trixi1965

36

Válasz: Tipikus IBS tünetek?

Sziasztok!
Már én is több mint 6 éve szenvedek a tünetektől, nálam enyhe fokú depresszióval és pánikbetegséggel kezdődött az elején még helyben dolgoztam de reggelente alig tudta elindulni dolgozni, nekem is inkább reggel jelentkeztek a tünetek illetve akkor ha utaznom kellett a legkisebb távra is, megvoltak a vizsgálatok de nincs szerve elváltozás csak az IBS. Évek óta szedem én is a gyógyszereket, a hasmenésre is Lopedium majd Imodium napi kettő mert már messzebbre járok dolgozni és muszáj, és persze vigyáznom kell mit eszek, főleg a túl fűszeres ételek ártanak, de van hogy olyan étel is amire nem is gondolok, volt egy nagy súlyvesztésem is négy éve sokáig alig voltam 47 kiló és rohamosan fogytam főleg azért mert bármit ettem átment rajtam, szerencsére két éve sikerült visszaszednem a kilókat és sokkal jobban vagyok, köszönhető ez annak is hogy mellettem van a párom és ez sokat segít, most az egyik sorstársam ajánlotta az Enterobene gyógyszert úgy gondolom érdemes kipróbálni bár félek a gyógyszer váltástól de az Imodium nagyon drága és napi kettőt szedek, jó lenne azt is egyre csökkenteni. Úgy érzem a pillanatnyi állapotunk minden esetben sokban függ a pszichés helyzettől is, nálam akkor lettek durvábbak a tünetek mikor lelkileg is padlón voltam most hogy kiegyensúlyozottabb vagyok valamennyire kicsit jobb, de tudom hogy ez soha nem fog elmúlni ugyanúgy mint a pánikbetegség de együtt kell vele élni. Minden sorstársamnak kitartást és sok erőt kívánok!

37

Válasz: Tipikus IBS tünetek?

sziasztok!

Én még nem tudom pontosan mi a bajom, mert megint orvoshoz megyek a héten, de szerintem ez a betegségem van. tavaly műtöttek vastag béllel, de semmi sem változott. ugyan olyan problémáim vannak mint itt nektek, csak azzal a külömbséggel hogy Én a húsoktól undorodom, hányingerem lesz ha eszem bármilyet is. az is érdekes hogy sosem kívánok sem húst, sem tojás, sem tej termékeket. remélem a most választott újabb orvos valamit már csak fog érteni a betegségemhez. sajnos sok kontár Dr létezik. majd jelentkezem ha megtalálták a bajomra a diagnózist. üdv mindenkinek

38

Válasz: Tipikus IBS tünetek?

Sziasztok!
Még én sem tudom hogy ez-e a bajom de a tünetek egy része megegyezik, pl: gyomorégés, puffadás,hányinger utána vizes hasmenésem lesz aztán enyhülnek a panaszok. Valószinű a stressz váltotta ki nálam én már elmentem pszichológushoz mert nagyon rosszul éreztem magam lelkileg szorongtam, alvási zavaraim voltak, kiderült hogy depressziós vagyok, most kedélyjavítót szedek és szorongás csillapítót ezektől jobban érzem magam, de ez a hasmenés ami csak 2-3 naponta van elég idegesítő, remélem megtalálják rá az ellenszert, ja én is elkezdtem szedni a Protexin IBS Florea-t de még csak 2 napja szedem remélem ez segít valamit.

39

Válasz: Tipikus IBS tünetek?

Kedves Lili!

A hozzászólásodat olvasva nagyon elgondolkodtam azon amit írtál.Ezért a segítségedet szeretném kérni,hogy mi is elmehessünk az általad említett biorezionanciás ételallergiás vizsgálatra,ami remélhetőleg meg is bízható.Így azt szeretném kérdezni,hogyan lehet oda bekerülni?Beutaló,avagy bejelentkezés?Te konkrétan hol voltál?Tudod e azt ajánlani,mert valóban megbízható?Mennyi ennek a térítési díja?
Van egy 20 éves fiam,neki vannak nagyon gyakori hasmenés,székrekedési problémái,amire az IBS diagnózisát állították fel.A Te leveledet olvasva úgy gondolom valóban nem ártana ilyen irányú vizsgálatra is elmennünk,mert ahogy említetted ezek is nagyon komoly problémákat okozhatnak a későbbiekben.
Nagyon megköszönném,ha segítenél nekünk ez ügyben.

       Tisztelettel: egy aggódó szülő.

Lili írta:

Olvasva a hozzászólásokat, nem tudtam megállni, hogy ne írjak én is néhány mondatot. Nekem néhány hónapja kezdődött ez a bizonyos hasfájás, görcsölés, bélkorgás, felfúvódás tünetekkel járó problémáim. Régebben is volt néha hasonló bizonyos ételek fogyasztása után, de most ez felerősödött, és rendszeressé vált, ezért gondoltam, utánajárok. Közben a barátnőmnél megállapították, hogy glutén- és laktózérzékeny, és anyukámnál is laktózérzékenységet mutattak ki. Ő 30 éve járt különböző orvosoknál, de mivel szervi bajt nem találtak - kivéve a krónikus vastagbélgyulladást a sok gyulladástól -, rámondták, hogy pszichésen van neki. Legutóbb a háziorvosa küldte el (30 év után!) laktózvizsgálatra, ahol megállapították, hogy már annyira előrehaladott ez az allergiája, hogy már a fruktózra is allergiás, ezért gyümölcsöt sem tud fogyasztani! Azt is megemlíteném, hogy a családunkban szintén van még valaki, akinek olyan szintű ételallergiája van már, hogy csak rizst és krumplit tud csak enni, mert évekig őt is félrekezelték!
Ezek után gondoltam, hogy inkább én is utánajárok,mint várjak, amíg már semmit nem tudok enni,és elmentem egy ételallergia vizsgálatra. Ezt mindenkinek nagyon tudnám ajánlani, annak ellenére, hogy esetleg még nincs is semmi panasza, mert már az érzékenységet is ki tudják mutatni. Ugyanis ha azt az ételt, amire érzékeny mégis nagy mennyiségben fogyasztja, ugyan egyenlőre nem érez semmit, de később allergiás lehet rá, mert telítődik a szervezete.
Szóval nekem a 104 féle étel közül, amire mértek, néhányat ehetek korlátlanul, kb. 30 félére allergiás értéket mértek, a többire pedig érzékenységet mutatott, tehát csak mértékkel fogyaszthatom. Többek között allergiás vagyok a különböző gabonafélékre (lisztérzékenység), tejcukorra és tejfehérjére is, kávéra, olajos magvakra, szójára, nátrium-glutamátra. Ez utóbbi egy ízfokozó, ami nagyon sok felvágottba, zacskós ételekben, fűszerekben, vegetában, májkrémben, chipsekben benne van, és nemrég hallottam, hogy rengeteg ember allergiás rá.
Mióta ezeket az ételeket kihagyom az étrendemből, nagyjából tünetmentes vagyok. Így is előfordul még néha felfújódás, valószínű, hogy még mindig van valami allergiám, amiről nem tudok.
A lisztérzékenységről pedig megjegyezném, hogy lehet, hogy vérből még nem kimutatható fázisában vizsgálnak, azért nem fedezik fel, azonban ennek is több szintje van. Ha már vérből kimutatható, az már elég előrehaladott. És oda kell figyelni rá, mert egy idő után teljesen kipusztulnak a vékonybélből a bélbolyhok, és utána már szinte semmit nem tud megemészteni. (Tudtommal izületi panaszokat is okozhat, egy ismerősömnek is így kezdődött, amikor kivizsgálták, és megtudta, hogy lisztérzékeny.)
Azt még elmondom, hogy ahol vizsgálták az ételallergiát (biorezonanciás módszerrel), a hölgy mindent érthetően elmagyarázott, pl. hogy a gyomorban találhatóak helicobaktériumok természetesen mindenkinél, azonban ha a gyomorsav mennyisége valami miatt megnő (pl.stressz stb.), ezek a baktériumok elszaporodnak, és lejutnak a bélbe, ahol okozzák a különböző kellemetlen panaszokat, többek között emiatt nem tudja megemészteni a vékonybél a gabonasikért. Továbbá nekem Candida gomba elszaporodása, és a nehézfémmel való telítődöttségem is hozzájárul ahhoz, hogy szinte nem működik az immunrendszerem, a vékony- és vastagbelem olyan rossz állapotban van.
Szóval amikor az ún. IBS-ről olvasok vagy hallok, mindig ideges leszek, mert az orvosok ezzel illetik, amikor nem tudják diagnosztizálni a betegséget, és rámondják, hogy pszichés okok miatt vannak a tünetek. Szerintem mindennek oka van (lásd az én példámat is), aminek utána kell járni, és nem belenyugodni!!! smile
Szóval aki ezen az oldalon megfordul hasonló tünetekkel, mindenkinek javaslom az ételallergia vizsgálatot!

40

41

Válasz: Tipikus IBS tünetek?

Sziasztok! Én 2. éve vagyok beteg, viszont nem vizsgáltattam ki magam, csak a háziorvos állapította meg a tüneteim alapján. Ajánlott kivizsgálást, de azt mondta, hogy valószínűleg nem fognak találni semmit. Nálam egyértelműen lelki eredetű volt a probléma. Egy konkrét munkahelyi stresszhelyzet, plussz otthoni problémák, plussz egyéb gondok. Gyakorlatilag akkor kezdtem komolyan venni a betegséget, amikor pánikbetegséggel, rohamokkal párosult. Teljesen ellehetetlenítette a munkámat, a mindennapi életemet. Nem voltam képes emberek között lenni, még a családom körében sem. Nem jártam sehova. Könyvtárba, műkörmöshöz, pedikűröshöz, de olyan is volt, hogy egy boltba bementem egy kg krumpliért és már a pénztártól kifutottam a boltból, mert nem bírtam megmaradni az emberek között. A férjem ment be kifizetni. Munkahelyen megbeszélésekről rohantam ki, rengetegszer mentem wc-re, sokat hánytam is, ettől lefogytam, sokszor hivatkoztam gyomorrontásra, stb. Egy idő után már nem tudtam, hogy mi volt előbb, a pánikbetegség, vagy az ibs.
A háziorvos volt az első lépés, a fentieket ajánlotta, meg hogy hagyjam ott ezt a munkahelyet, mert az egészség többet ér. Írt fel Xanaxot, 0,25-et. Elmentem pszichiáterhez, holnap megyek hozzá talán utoljára, rengeteg átbeszélgetett órán vagyok túl, a legelején gyógyszeres kezelés volt, Dalsan-t írt föl (kedélyjavító), meg Xanaxot, meg Valdoxan-t (depis gyogyó). Közben megszűnt a munkahelyem, úgyhogy otthon vagyok. Ahogy gyógyultam lelkileg, úgy csökkentettük a gyógyszereket, és kb fél éve elhagytam ezeket. Azóta leginkább stresszkezelésről beszélgetünk. Azóta minden érzelmet egyből a helyére teszek, minden helyzetet, hogy ne halmozódjon fel, mert akkor káosz lesz. Az egyik hozzászólásban olvastam, hogy nem lehet meggyógyulni a pánikbetegségből. DE IGEN. Megfelelő kezeléssel, praktikákkal és sok gyakorlással, kineziológiai oldással stb.
De a lelki problémák megoldása után az ibs-es tünetek megmaradtak. Ő kicsit segített benne, hogy enyhítsük őket. Duspatalin-t ajánlott, napi 2 db-ot, és most kb rendben vagyok, tudok utazni, bár néha van úgy hogy mennem kell valahová, és már reggelről remeg a gyomrom, akkor beszedek egy Xanaxot, és nagyjából jól vagyok. Persze nagyon figyelek, hogy miket eszem. Mihelyt megszegem a kitapasztalt szabályokat, rögtön emlékeztet a testem a fájdalommal. Idegen helyen csak akkor tudok enni, ha van a közelben wc, mert rögtön utána

42

Válasz: Tipikus IBS tünetek?

helyzet van". Nekem mostanában igazából a puffadás okozza a legnagyobb problémát. Ha ez nem lenne, komolyan mondom, az összes többivel megbékélnék. De figyelek az étkezésre, nem bablevest eszek káposztafőzelékkel stb. és mégis... vannak olyan időszakok, amikor konkrétan 5 percenként pukizok. Ha kénytelen vagyok visszatartani akár pár percig is, marhára fáj a hasam. Espumisan gyöngyöt szedek, de nem sokat segít a helyzeten. És rászoktatom magam az esti sétákra is. De azt vettem észre, hogy már minden étel felfúj. Olyanok is, amik eddig nem.
A tejet én sem tudom meginni, és az a bosszantó, hogy nagyon kívánom. Laktózmenteset iszok, Tesco-sat, és Mizo-sat, de olyan pocsék édes ízük van..
Holnap megyek biorezonanciás kezelésre, kíváncsian várom, még nem voltam ilyenen.
Holnap elkezdek egy béltisztító kúrát, a Purex-et, ami állítólag teljesen kipucol. Meg ezzel egyidejűleg egy immunerősítő cseppet, a Fytomineralt, és arra gondoltam, hogy mihelyt végeztem a béltisztító kúrával, egyből elkezdem szedni a Protexin-t, hogy már a jó bélflóra alakuljon ki. Ha ettől nem gyógyulok meg, akkor semmitől. Majd megírom, hogy bevált-e.
Viszont mindenkinek nagyon ajánlom, hogy először a lelki problémák megoldására menjen rá, mert utána már sokkal könnyebb lesz. És igenis meg lehet gyógyulni a pánikbetegségből is.
Mindenkinek sok kitartást! :-)

43

Válasz: Tipikus IBS tünetek?

Sziasztok,

ezt olvassátok el és próbáljátok ki. : http://body.builder.hu/magazin.htm4?url … orlatiasan

44

Válasz: Tipikus IBS tünetek?

Sziasztok, én is kozétek tartozom mostantól sad, reg-enor-ro hallott már valaki, ajánlák IBS-re, valaki valami hasznos tanács? mit tegyek, mert már gond a napi rutin is, buszoznom is kelll, szóval elég probléma

45

Válasz: Tipikus IBS tünetek?

Helló! Én pontosan nem tudom, mi bajom van de már teljesen elkeseredtem.. Tavaly ősszel műtöttek, az epehólyagomat vették ki, és azóta időnként hasmenésem van..máskor meg szorulásom. Nagyon kellemetlen, mert a hasmenést nem tudom igazából semmihez kötni. Van, hogy hetekig elvagyok, még a vasszöget is megehetném, semmi gondom nincs.. ilyenkor nem számít a hurka-kolbász-káposzta-szalonna-kukoricás rizs-borsóleves-borsós rizs-libamáj, máskor meg egy db háztartási keksztől is görcsöl a hasam. Az életemet ez nagyban befolyásolja, nem tudok társaságba járni, kirándulni, shoppingolni mert ha reggel felkelek még nem tudom pár óra múlva hogy leszek. Szilveszter előtt étteremben voltunk, ott is legalább 5x voltam wc-n..És magyarázkodjak mindenkinek, hogy óó, hát ez van meg az van.. De mindíg csak nekem???? A doki aki műtött az enterobene nevű gyógyszert javasolta, vettem is. Na de nem szedhetem mindíg, mert akkor meg mikor tudok majd nagyvécére menni?? ha meg már megy a hasam akkor meg mindegy, nem?... Egy gasztroenterológussal is beszéltem, ő azt mondta hogy mivel nem állandóan van hasmenésem próbáljak meg ezzel együtt élni.. Hát köszönöm. Nem tudom Ő hogy tudná kivitelezni.. Munkába járni is kell, oda autóval járok, de oda-vissza 60km. Meg vannak kicsi gyerekeim, menni kell velük szülői értekezletre, fogadó órára, külön foglalkozásra.. na de így?? Hát ez az én bánatom..

46

Válasz: Tipikus IBS tünetek?

Mikor anno a tünet előjött (kb. 25-27 évvel ez előtt), ultranggal megnézettem az epémet, s kiderült, hogy ping-pong labda nagyságú kövem van, amit ki kellett vetetni. Sajnos azóta sem javult a hasmenéses állapot, s loperamid származékon élek, amelyek közül az enterobene a legolcsóbb, az immodium a legdrágább. Nem akarlak vigasztalni, de mivel ez vegetatív idegrendszeri problémára vezethető vissza, érdemben nem gyógyítható, kényelmetlenség miatt, együtt kell vele élni. Az egyéb mindennapos stressz mellett az is stresszt okoz, hogy félsz, mikor jön út közben vagy valamilyen program közben a kényszer. Olyan jellegű a kényszer, amit nehéz sokáig visszafogni, mivel a normálisnál gyorsabb a belek perisztaltikus mozgása, amit nem tudsz befolyásolni, mert vegetatív vezérlésű. Ha tudod, hogy következő nap programod van, előző nap kell már gyógyszert szedni (nem azonnal hat), s jobb, ha aznap nem reggelizel, vagy nem is beédelsz, csak biztonságos helyen. Én így élek negyed évszázada, s ma is programozom a napjaimat a fenti módon. Semmilyen más orvosi vagy természetgyógyász kezelés nem segített. Meg kell jól figyelned, hogy milyen időszakban, milyen típusú étkezés mellé mennyi gyógyszert kell szedni. Túl sok gyógyszer valóban okozhat szorulást is. Tapasztalat továbbá, hogy a gyors evés és nagy mennyiségű étkezés (sok fogásos ebéd) előbb indítja el a bélmozgásokat.

bluebella írta:

Helló! Én pontosan nem tudom, mi bajom van de már teljesen elkeseredtem.. Tavaly ősszel műtöttek, az epehólyagomat vették ki, és azóta időnként hasmenésem van..máskor meg szorulásom. Nagyon kellemetlen, mert a hasmenést nem tudom igazából semmihez kötni. Van, hogy hetekig elvagyok, még a vasszöget is megehetném, semmi gondom nincs.. ilyenkor nem számít a hurka-kolbász-káposzta-szalonna-kukoricás rizs-borsóleves-borsós rizs-libamáj, máskor meg egy db háztartási keksztől is görcsöl a hasam. Az életemet ez nagyban befolyásolja, nem tudok társaságba járni, kirándulni, shoppingolni mert ha reggel felkelek még nem tudom pár óra múlva hogy leszek. Szilveszter előtt étteremben voltunk, ott is legalább 5x voltam wc-n..És magyarázkodjak mindenkinek, hogy óó, hát ez van meg az van.. De mindíg csak nekem???? A doki aki műtött az enterobene nevű gyógyszert javasolta, vettem is. Na de nem szedhetem mindíg, mert akkor meg mikor tudok majd nagyvécére menni?? ha meg már megy a hasam akkor meg mindegy, nem?... Egy gasztroenterológussal is beszéltem, ő azt mondta hogy mivel nem állandóan van hasmenésem próbáljak meg ezzel együtt élni.. Hát köszönöm. Nem tudom Ő hogy tudná kivitelezni.. Munkába járni is kell, oda autóval járok, de oda-vissza 60km. Meg vannak kicsi gyerekeim, menni kell velük szülői értekezletre, fogadó órára, külön foglalkozásra.. na de így?? Hát ez az én bánatom..

47

Válasz: Tipikus IBS tünetek?

sziasztok
ezek ibs tünetek:

tesómról van szó.
Azt mondta a doki ma hogy elkezdett gyanakodni IBSre,az állandó éhség és az evés után széklet miatt,naponta 4-5 alkalommal evés után wc-re kell mennie és ujra éhes,ennie kell.Ilynekor alhasa begörcsöl,ami nagy wc után elmulik.Lehet ez IBS?Bizonytalan vagyok,interneten olvasgattam utána,de iylemsi tüneteket nem találtam.
Széklete laza,néha nyákos.Meg arra figyeltem fel,fekve jobban érzi az éhséget,és hallani bélmozgást.Fájni nem fáj neki.

Utoljára hakariki szerkesztette (2014-01-23 15:22:37)

48

Válasz: Tipikus IBS tünetek?

Az általános tünetek megfelelnek az én tapasztalataimnak is. (evés után sűrgősség, gyakoriság, egyre inkább híg, nyák). Az éhségérzet megváltozására negyedévszázad távlatból már nem emlékszem, de van, ami abból is adódhat, hogy hamarabb kiürül a bélrendszere. Mindez, ha tartós, akkor a bél perisztaltikus mozgásának a felgyorsulásából ered, ami időnként zajjal is jár. Ha tartós a jelenség és ha nem találnak szervi elváltozást a bélrendszerben vagy valami vírusos dolgot, akkor vegetatív jellegű. Ebből adódóan nem, vagy részlegesen gyógyítható. A stresszhelyzetek (iskola, vizsgák, stb.) felerősítik. Meg kellene figyelni, hogy a különféle ételekre és napközbeni időszakokra hogy viselkedik. Nekem késő du. és éjszaka soha nem okoz gondot. Reggeli után vagy gyors és nagyobb ebéd után súlyos.... Kezdettől loperamid alapú gyógyszerekkel (immódium, lopedium, enterobene /legolcsóbb/, stb.) élek és a következő napi programjaim szerint adagolom, különben bajba kerülhetek...

hakariki írta:

sziasztok
ezek ibs tünetek:

tesómról van szó.
Azt mondta a doki ma hogy elkezdett gyanakodni IBSre,az állandó éhség és az evés után széklet miatt,naponta 4-5 alkalommal evés után wc-re kell mennie és ujra éhes,ennie kell.Ilynekor alhasa begörcsöl,ami nagy wc után elmulik.Lehet ez IBS?Bizonytalan vagyok,interneten olvasgattam utána,de iylemsi tüneteket nem találtam.
Széklete laza,néha nyákos.Meg arra figyeltem fel,fekve jobban érzi az éhséget,és hallani bélmozgást.Fájni nem fáj neki.

49

Válasz: Tipikus IBS tünetek?

http://auerkatalin.blogspot.hu/
homeoptia !a megoldás,ezzel lehet csökkenteni mindenféle stresszes helyzeteket,
+hársfa tea ez jó bélidegességre+ha még szükség van rá vitaminpotlás a hasmenés miatt:AKTIVAL EXTRA
és ha szükséges még ez mellet MAGNEB-HATOT fél tablettát

50

Válasz: Tipikus IBS tünetek?

Én ezeket, meg a protexint is végig próbáltam. Nekem nem használt. Hátha másoknak igen.

lajos99 írta: